Végre egy új cikk :)))

Elnyunyulásom története 2019. May 16., Thursday

Hát, itt rég jártam… Pedig vannak nyulaim megint :)

Három éve betegség miatt abbahagytam. A kedvenc nyulamat megölte egy nyest, a többieket eladtam, a süldőket levágtam, végül csak két klein rex maradt. A szép vörös nőstény a helyi postásé lett. Egy hónap múlva jött a jó hír: megszületett az első alom, szépek :) A rexek maradtak tartalékba, ha nem tudjuk ellátni őket, akkor kimehetnek a kertbe végszükség esetén. Szerencsére erre nem került sor, őket mégiscsak félteném, nem olyan nagyok és veszélyesek, mint Achmed volt :) Rozi azóta elpusztult :(

Én rokkantnyugdíjas lettem. Az elején sokáig feküdtem, a lakásban is nehezemre esett közlekedni, a kertbe nem tudtam egyedül kijutni. A jobb pillanatokban meglátogattam a nyulakat, szerintem érdemes volt. Még most se tudom egyedül ellátni őket, de jobb napokon tudok már egyedül közlekedni, etetni, akár takarítani is. A rosszabbakat meg valahogy kibírjuk együtt…

Tehát a rex pár maradt, tavaly lett is három kisnyúl, aztán két kicsit meg az anyát elintézett megint valami vadállat :( Maradt egy frosty nőstény, meg vettem egy vörös-tarkát. Ők azóta együtt laknak, az idén közös fészekbe szültek, és együtt szoptatták a kicsiket :) Mert időközben hozzám nyugdíjazott egy ismerős egy oroszlánfejű bakot, az lett a nálam született nőstény párja, Hópihe pedig Piroskáé. Meg lett egy szőrmók a nyugdíjas bakhoz társaságnak.

Gyűlnek a nyulak! Most megszerettem a kicsik közül egy vörös bakot, szóval lesz még több is :)

Befejezem…

Elnyunyulásom története 2016. April 8., Friday

Eldöntöttem, nem lesz többé nyulam. Azaz nem én, hanem a Jóisten, az Élet, a Sors, vagy ki hogyan hívja. Szerintem a Véletlen.

Nem tudom, meddig tudok minden nap foglalkozni velük. Már egy ideje nem merek kisnyulat szelidíteni, mert nem akarok új nyúlhoz kötődni :( Rozi és Zümm Nyúl elvesztése óta nem maradt igazán kedvenc. Csillit és Mogyorót is nagyon szeretem, mindig megsimogatom őket, beszélek hozzájuk. Szeretem Mályva nyugalmát, amikor hátranyújtott lábbal fekszik, amíg matatok nála, a kicsiket se félti tőlem. Bármikor kimehetek hozzájuk, mindig találok bennük örömet. Vagy tennivalót :) Hiányozni fog.

Amikor előzőleg kórházban voltam, akkor nagyon sok munkát jelentett a családomnak az ellátásuk, különösen, amikor csak a nyulak kedvéért kellett kijárni. Egy átlag nyúl jól elvan magában, nem is hiányzik neki, hogy macerálják; csak etessék-itassák és néha takarítsanak nála. De amelyik ahhoz van szokva, hogy minden nap megsimogatják, az el is várja, hogy mindig így legyen :) Sokszor nem is nyúlnak addig az ételhez, amíg nem simogatom meg őket. Meg persze viszek nekik pár szál friss finomságot, az is hiányzik, ha nem vagyok itthon. Nem utolsósorban, ha figyelem őket, akkor időben észreveszem, ha valamelyik szokatlanul viselkedik. Felnőtt nyúl nem múlt ki nálam váratlanul soha, ha itthon voltam. Nem várhatom el mástól, hogy kényeztesse, szeresse őket.

Szóval az egészségem (azaz a betegségem) miatt ezt nem tudom tovább csinálni. Örülök, hogy eddig ment :)

Az összes nyulam eladó, remélem, találok megbízható új gazdát nekik. A névvel rendelkezőket nem szeretném levágni… A maradékból még lesz egyszer-kétszer sültnyúl :)

Ha érdekel valamelyik, írj üzenetet. Vagy csak beszélgetni, mert most nagyon bánatos vagyok a döntésem miatt. Előre is köszi :)

 

UI: a tyúkok egyelőre maradnak. Bóbi óta nincs kedvenc tyúkom se. Jó, Polka, de ő már nagyon öreg :) Szóval friss tojásom lesz még egy ideig.

 

Pótlások

Eladó, Elnyunyulásom története, Gólyahír 2015. March 11., Wednesday

Elkészült a galéria Oreganóról és Mentáról. Sajnos, húsvéti kisnyulakat nem produkáltak, de újabb kísérletet tettünk.

Írisz és Mályva szép kicsikkel van gyesen :)

És KisBencéről is készültek fotók, bár még mindig nem tudom, hogy marad-e. Tehát eladó.

Legyen egy elég rosszul sikerült kép a türcsi lányról is, ha már megemlítettem:

Türcsi

A kékszemű vadas lányt eladtam, Eszti megvan, csak fotó nincs.

Sahnewolke is eladó. Tenyésznyúlnak nem ajánlom, mert alkalmanként legfeljebb öt kisnyulat nemzett. Bár ha valaki szeret kísérletezni a színekkel, akkor érdekes lehet. Szóval inkább kedvenc kerti nyúlnak ajánlom, de nálam Heine foglalja a kertet :)

Schokomarille

Elnyunyulásom története, Schokomarille 2013. August 19., Monday

Újabb nyúl Ritától!!!!

Már egy ideje leveleztünk róla… Háromszínű nyulat szerettem volna, bár a japántarkák egyébként nem tetszenek. Viszont némi fehérrel kombinálva szépek :) Mivel Sahnewolke homozigóta fehérfülű, így az utódok mind fehérfülűek lesznek, nem fenyeget a sima japántarka utód lehetősége. Amikor Ritánál jártam, akkor születtek váratlanul picik. Szép tarka-barka alom, a legszebb nősténynyulától. Szerencsére akadt köztük egy lány nekem :)

Schokomarille csincsillahordozó, és havanna is, így igen különleges porontyokat várhatok tőle :)

 

Nem vagyok benne biztos, hogy havanna vagy lila az alapszíne. Ha lila, akkor átkereszteljük Haselnussmarillének :)))

Sahnewolke

Elnyunyulásom története, Sahnewolke 2013. July 21., Sunday

Új nyulam lett!

Ritától, aki szintén érdekel a színgenetika. Gyönyörű kosorrú nyulai vannak, egészen különleges színekben. Az enyém kék szallander, fehérfülű.

Rita nőstény nyulai napközben szabadon vannak a kertben. Hatalmas mező, rendeteg zölddel, szabadon válogathatnak. A telek határában patak csordogál, a másik irányban erdő van. A nyulak esténként mégis hazajönnek :) A fiúk felváltva vannak kiengedve, hogy ne verekedjenek össze, és a nemkívánt terhességet elkerülendő :P Azért úgy hallottam, néha-néha egy véletlen románc is előfordul…

Hercegnő

Elnyunyulásom története, Heidi 2012. February 18., Saturday

Kissé megkésve ugyan, de örömmel jelenthetem be, hogy tenyésznyúlállományom újabb taggal bővült. Fehérke párja Hercegnő lett, ő is fajtatiszta bécsi fehér nyúl. Előbb-utóbb közös névadóünnepség is lesz, bár lehet, hogy ezek a nevek megmaradnak.

Fogadja nagy taps az új jövevényt!

(Segítség: A rózsaszín foltok és a kék pöttyök a nyúlhoz tartoznak; a zöld szálak csak a fókuszálás megkönnyítése miatt vannak a képen :)

Churchilla

Elnyunyulásom története 2011. August 25., Thursday

Az előző fotókon levő csincsilla színű nyuszónak viszont már van neve: ő Churchilla.

Achmed kölyke, Blulu kedvencéje. Egyelőre marad.

Fehér kisnyúl kék szemekkel :)

Elnyunyulásom története, Heine 2011. August 24., Wednesday

Neve még nincs, de úgyse tud magyarul :)

Szóval ő egy bécsi fehér nyúl.Már rég kerestem ilyet, Magyarországon nincs nagyon. Egy barátnőm szerzett be egy párat szintén igen kalandosan Ausztriában. Már meg is rendeltem egy picit :) Ahhoz, hogy párt is szerezzek neki az országban, valamivel több mint 300 km-t kéne utaznom. Így ha már bécsi, akkor inkább Ausztriában kerestem. Az egyszerűség kedvéért Ramsau am Dachstein-ból hoztam. Oda szálltam le egy hete. Hazajöttem, és csak két nap múlva vettem észre a hirdetést :( De úgyis akartam még egyet repülni, így a következő utat is oda terveztük.

Már németül telefonálni is izgalmas volt, hát még utána. A férfi, akivel beszéltem nem volt otthon, a felesége pedig hátraküldött a két, 10-11 év körüli fiával. Egész sikerélményem volt, hogy megértettük egymást.

Aztán mikor megláttam a nyulakat… Azt hittem, kaliforniaiak :( Aztán rájöttem, hogy frissen tetováltak, azért olyan fekete a fülük. Kiválasztottam egy szép fiúkát, beraktam a kocsiba, és irány haza. Legalább a fél utat az ölemben töltötte :) Meg szedtünk neki füvet útközben.

A kalandos kezdés kalandosan folytatódott…

 

Lali

Elnyunyulásom története, Lali 2011. June 27., Monday

a lila ló elalélt…

Lali az új nyuszink. Ha nem is ló, de csacsi: hatalmas fülei vannak :)

Húsnak árulták, nem is volt messze, elcsábultam. Gondoltam egy-egy alomra jó lesz, aztán meglátjuk… Hát, azóta kedvenc lett :)

Előző gazdája távirányítással gondozta a nyulakat: a felesége etette, aki viszont nem merte őket megfogni. Így Lali egy rettenetesen félős, ámde kíváncsi nyussz lett :) Második napra már elvette a kezemből a füvet, harmadik napon hozzámdugta az orrát. De a zajoktól továbbra is nagyon fél, és nagyot tud dobbantani :)

Keverék létére meglepően egyenletes szőre van, és a hasa is vöröses. Lili párja lesz.

Peti

Elnyunyulásom története, Petrezselyem 2011. April 12., Tuesday

Kezdek hinni a véletlenekben.

Sokat gondolkodtam, mit is kezdjek. Negrót nem hozom össze Rozival megint, ennél színesebb alomra vágyom. Sziámit viszont nem akarok tenyészteni, pedig Negróhoz az illene. Magányosan sajnálnám, de eladni is…

Írtam egy levelet Negro tenyésztőjének, hogy nem jött be a számításunk. Találtam a honlapján egy igen érdekes színű picit, egy olyan apától, ami rég a kedvencem volt. Úgy tűnik, ez a poronty viszont illene Rozihoz :) Ő azt írta, hogy épp keresni akart, mert szeretné Negrót egy anyanyulához. Gyorsan meg is beszéltük a cserét.

Peti szép, okos, és szereti a petrezselymet. A kakukkfüvet nem :)